"A sütés természetesen soha nem állt távol tőlem, életem első tortáját 8 éves koromban sütöttem édesanyámnak a születésnapjára."

A torták világába 2010-be kerültem.

1981-ben Heves megyében születtem. Tanulmányaim teljesen más területen indultak mint a cukrászat.
Gimnázium után rendezvényszervező főiskolát végeztem majd a vendéglátásban dolgoztam évekig mindkét oldalát érintve, bartenderként és a rendezvényszervezést is beleértve.

A torták világába 2010-be kerültem. A sütés természetesen soha nem állt távol tőlem, életem első tortáját 8 éves koromban sütöttem édesanyámnak a születésnapjára. Ma már nem is igazán mondanám azt tortának hiszen csak egy diós piskóta volt egy krémmel, de akkor ez gyermekként is könnyeket csalt édesanyám szemébe.

A kreativitás mindig is jelen volt az életemben, gyerekként imádtam rajzolni, későbbiek folyamán henna festéssel is foglalkoztam és a vendéglátói éveim során a koktélok világában is alkalmazhattam s kamatoztathattam kreativitásomat.
Ennek köszönhetően nem okoz gondot egy torta megformálása és festése sem.
Igaz egy marcipán burkolatra teljesen más festeni, mint mondjuk papírra, de a sok gyakorlás és az évek alatt szerzett tapasztalatok meghozzák a gyümölcsét a kitartó munkának.

Ebből a „gyümölcsös tálból” kínálok én is Nektek ízelítőt, melyet a Galéria menüpontban meg is tekinthettek.

Szenvedélyem a torták sütése és azok formába öltése!

Kevesen mondhatják el a mai világban hogy a hivatásuk egyben a hobbijuk is.

2015-re elérkezettnek láttam az időt, hogy saját műhelyt nyissak és valami olyasmit nyújtsak Nektek ami új, valami olyat amihez hasonlót még csak a külföldi tortás műsorokban láthattatok.

Munkásságomra büszke vagyok, hiszen autodidakta módon sajátítottam el a különböző technikákat melyben nagy segítségemre szolgált a kreativitás és a türelem. Ezt a munkát kizárólagosan csakis szívből érdemes és lehet csinálni, egyfajta szerelem ez, ami engem a tortákhoz köt.
Hiszem, hogy mindig van mit és hova fejlődni, az új módszerek és az új képességek elsajátítása amelyek folyamatosan bővíti a tudásom, hogy még egyedibb és különlegesebb tortákkal kedveskedhessek Nektek!

Burny's Cakes esküvöi tortacsodák

  • Copyright 2019. Burny's Cakes Termelő Kft. Minden jog fenntartva.